Bemegyek a legközelebbi bevásárlóközpontba, mert elfogyott a kenyerünk. Legszívesebben már az ajtóból visszafordulnék, ha nem nyomakodnának utánam még ötvenen. Többméteres műkarácsonyfába ütközöm, agresszíven feldíszített monstrumba, mely szerencsére nem zengedez karácsonyi dalocskákat, és nem forog saját kacsalábán, de így is félelmetes.
A dolog azzal kezdődött, hogy a két kamaszodó fiúnak szűknek bizonyult a gyerekszoba. Pedig az egyszem lány már régen kiszorult onnan, a nappaliban aludt, a konyhaasztalnál tanult, a szülei hálójában vetkőzött, egyszóval igyekezett kitérni a fiúk útjából. De mindez kevés volt, a két fiú, erőteljes, és egymással ellenkező karakterű egyéniség lévén, nehezen fért meg együtt.
Mari néni szeret színházba járni. Egykoron álmodozott a világot jelentő deszkákról, de aztán az élet visszahúzta a fellegekből a kemény realitás talajára: a színészpálya mindörökre álom maradt. De Mari néni azóta is hűségesen látogatja az előadásokat, már amennyire szerény nyugdíjából futja. Ezért is örül, mint majom a farkának, ha ingyenes előadást láthat.
Ha kimegyek a kassai bolhapiacra, szinte mást sem látni az árusok közt, csak ferdeszeműeket. Élénken csacsognak egymás között számunkra érthetetlen, fura nyelvükön, mosolyognak mindenkire, azonnal, készségesen ugranak, ha azt látják, valaki az áru iránt érdeklődik. Távolról sem olyan agresszívek, mint mondjuk az arab bazárok árusai Tunéziában, akik a vevőt erőszakkal ráncigálják boltocskáikba.
Négyen voltunk egy szobán. A babákat háromóránként behozták, egy óra múlva kivitték, ha szopott, jó, ha nem, megcumiztatták. Közben aludtunk, nem zavart senki. Látogató nem jöhetett, csak az ablakon át beszélhettünk a családdal, jól vagyunk, a kicsi is, minden rendben, kicsit sárga, de talán hétvégén hazaengednek minket. A vécében mindig oltári cigifüst volt, egyes erős dohányos kismamák odajártak dugiban a napi nikotinadagjukért.
Csöngetnek, és te összerezzensz. Jön valaki. Ott állsz az ajtó előtt támadásra készen, de nem mered nyitni még. Pedig az első sokkon már túlvagy, az ágyból ugrasztott ki a szódásüveg vízsugara. Elég korán van még, a csengető alighanem a szomszéd srác lesz, annak mindig olyan hajmeresztő ötletei vannak, lehetetlen rá előre felkészülni lelkileg.
Mari néni menye, Jutka nem mondható buta libának, ám a hivatali bürokráciával szemben nincs sok esélye. Mert amit az állampolgár nem tud, az a maga baja, a hivatal csak nem fogja figyelmeztetni, hogy le ne maradjon már az alanyi jogon járó juttatásról.
Az úgy volt, hogy először szép kerek csípések jelentek meg a lábamon. Szúnyogra gyanakodtam, de mivel másnap ki se mozdultam a számítógép mellől, ellenben a csípésekből még több lett mindkét lábamon, és némelyik már elkezdett hólyagosodni, felütötte bennem a fejét a gyanú, hogy netán bárányhimlő.
Mari néni kuglófot süt, várja a két unokát. Mindig hozzá szaladnak az élményeikkel, hiszen a szülők nem érnek rá a csemeték áradozásait hallgatni. Ma biztos hosszú lesz a beszélgetés, hisz versenyen volt az iskolai énekkar, az ország másik végében, három napja mentek el, éjjel jöttek haza, lesz mesélnivaló.
Szeretek operába járni. Beülök a szecessziós színházépület nézőterére a vörös bársonnyal bevont székre, hallgatom, ahogy hangol a zenekar, ahogy mindenki a maga hangszerének igazát keresi, és a zenekari káoszban tiszta hangokra vadászik. Aztán elsötétedik a nézőtér, csak a zenekari árok világos. Megjelenik a karmester, csak a feje látszik ki, beint, és megindul a zenevarázs.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…