Kozsár Zsuzsanna - Új Szó, 2008. december 10. 2009.07.22. 10:08
Bemegyek a legközelebbi bevásárlóközpontba, mert elfogyott a kenyerünk. Legszívesebben már az ajtóból visszafordulnék, ha nem nyomakodnának utánam még ötvenen. Többméteres műkarácsonyfába ütközöm, agresszíven feldíszített monstrumba, mely szerencsére nem zengedez karácsonyi dalocskákat, és nem forog saját kacsalábán, de így is félelmetes.
Némaságában is kiabál. Ember, pár hét múlva karácsony, mars vásárolni! Csokimikulást, műfenyőt, karácsonyfadíszt, csak nem képzeled, hogy idén nem veszel? Mikiegeret télapóruhában, plüss rénszarvast, cifra angyalkát meg szentcsaládot gipszből, azonnal mars a sorba, költsed azt az utolsókat rúgó koronát, legalább nem lesz gondod a bankkal januárban. És ezeket a ki nem mondott parancsokat még csak a bejáratban álló fa és az üvegdíszek sugározzák. Ha bemegyek, a nyomorult mindennapi kenyerünk nevében, a helyzet még súlyosbodik, nem lesz olyan polc, ahol ne virítana vakító betűkkel valami óóóriási akció, valami szenzációs leárazás, tessék, kedves vásárló, ezt nem hagyhatja ki, a dugóhúzótól a villanyborotváig, a fakanáltól a kutyaeledelig van itt minden, minden akciós, a karácsony nevében, csak tessék pénzt költeni bátran, nálunk minden vágya kielégülhet. Nem vágyom én, csak a mindennapi kenyerünkre. A sorban állók meghökkenve, a pénztárosnő szemrehányóan néz rám, hát ezért, csak ezért érdemes volt bejönni? Nem volt érdemes, válaszolom gondolatban, ráment egy regiment időm, mentem volna inkább a távolabbi kisüzletbe, hamarabb szabadultam volna. Csak hát megfeledkeztem róla, hogy már megkezdődött az agymosás, mert három napig sürgős munka folytán ki se dugtam az orrom otthonról, és nem vettem észre, hogy közben betoppant életünkbe újra a karácsony előtti áruőrület. Úgy érek haza, akár az üldözött vad. Eszembe jut az összes rám váró tortúra, az ünnepi menühöz a megfelelő élelem beszerzése, a fa, a szaloncukrok, az ajándékok utáni tolakodás, a kétségbeesett agytorna, hogy kinek mit és miért, és vajon tavaly mit is ajándékoztam? Nehogy ugyanazt kapja az illető újra.
Mondjátok, hová lett az advent, a várakozás, a belső csend és nyugalom, a megváltó kisded születése feletti örömünk, a családi összetartozás melege és a gyertyafény? Hová lett az idő, hogy átgondoljuk, szeretteink minek örülnének? Hová lett a személyre szóló ajándék, mely nem pénztárcánk helyzetéről informált, csak szeretetünkről? Hová születik most a mi jézuskánk?