Kozsár Zsuzsanna
Kozsár Zsuzsanna
Menü
 
számláló
Indulás: 2009-07-05
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
óra
 
dallamnapló

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

restei fellépés

  2010.09.18. 15:18

túl vagyunk az új szezon első fellépésén: Reste, a felújított kultúrház átadása. némely művek halványabban, mások jobban sikerültek, a muzsikus dal összeállt végre. sajnos a közönség soraiban voltak zajongóbb nézők is. az akusztika meg elég vacak volt.

azóta a próbalátogatás megint a tízfős átlag körül mozog, vajon hogy lesz ebből  tavasszal minősítő verseny? hát lehet, hogy sehogy.

 

új próbahelyszínünk az inkubátor. alighanem a próbanapon is változtatni kell.

évadnyitás

  2010.09.05. 11:25

előttünk a 2010/2011-es évad.

a nyitás még augusztus végén történt meg, hála a jászói Szent István-ünnepségnek, melyen a kórus is vállalt némi (zenei) szerepet. nagy meglepetésemre sikerült öszetrombitálni a kórus nagyját.

azt hittem, ennek következtében a szezonnyitó szeptemberi próbán is ott lesz a többség. de nem így volt, a szokásos, nyögve-nyelős kezdet volt. súlyosbítva annyival, hogy gondjaink lesznek (már vannak!) a próbateremmel is, hisz a magyar iskola teljesen szét van túrva.

az első próbát így teljesen improvizatív módon Sedlákéknál tartottuk, kedélyesen társalogva és hamisan énekelve. jövő pénteken elvileg fel kellene lépnünk Restén, de még nem tudni, mi lesz belőle.

galántás műsor

  2010.08.06. 13:50

most, a nyári csendes pihenő alatt a galántás músoron töröm a fejem. azt ugyan nem tudom, hogy elmegyünk-e majd a minősítő versenyre, azt se, mi vár rám szeptemberben, hány tag maradt, miylen az összhangzás. de a jelenlegi állapotokból kiindulva és a legjobbat feltételezve összeállt a galántai műsor, amely nem lesz könnyű, de egy év alatt fel lehet rá készülni. Kocsár, Bartók, Kodály, Dvorák és gregoriánok. a sorrend még nem végleges.

nyári egyetem

  2010.07.13. 11:53

Hétfőn még csak ismerkedtünk: egymással is, a kottákkal is. Méregettük, ki mit bír majd, mit követelhetünk egymástól. Kedden már teljesen elárasztott a kottatömeg, a megtanulandó 20-21. századi kórusművek, melyek közt voltak megnyugtató kottafejekkel rögzített zenei gondolatok, de voltak nyugtalanító krikszkrakszokat tartalmazó furcsaságok is. Kedd estére a fejünk tele volt zavarosan kavargó dallamokkal, de szerda végére csillapult a káosz: a művek kezdtek formát ölteni. Ehhez persze nem csupán vacsoráig kellett a zenével foglalkozni, a zene azon túl sem eresztett minket, kísért esténként a beiktatott plusszpróbákon, de még éjjel, álmunkban is.

hegyalja

  2010.06.23. 23:33

Egyszer csinálom meg előre a krónikát. akkor is lemondjuk a fellépést. :-)

Nem mintha nem esett volna jól, hogy nem kellett azt a három művet elkornyikálni. Szabadtéren más lett volna az egész buli, de benyomorítva a kultúrházba tényleg nem volt nagy értelme az egésznek. Mindenesetre máskor nem ragasztok a krónikába semmit előre.

némi fáziskéséssel a pünkösdi koncertről

  2010.06.12. 20:26

nem azért nem írtam mostanáig, mert annyira el lennék keseredve, csak azt sem tudtam, hol a fejem.

szóval: nem volt rossz. voltak jól sikerült művek, voltak tisztességgel elénekelt számok. volt egy totális kudarc - a Muzsikus dal - amiből csodák csodájára valahogy ki tudtunk mászni. ami azt jelenti: van már némi fellépési rutinunk, hogy ne adjuk fel, meg ne essünk kétségbe, még akkor se, ha füllel hallhatóan is elrontottunk valamit.

aztán: kell-e nagyobb elismerés, minthogy meghívott vendégkórusunk (az encsiek) karnagya elkérte a komplett műsorunkat, az összes aznap énekelt mű kottáját. nem, ennél nagyobb elismerés talán nem is kell.

 

most nagy melegek vannak, és még ki kell bírnunk két fellépést (hegyalja és ünnepi önkormányzat). aztán egy szezonvégi összeröffenés Jászón.

és őszig csendes pihenő.

én pedig szaladok Komáromba, feltöltődni.

inkubátor

  2010.05.19. 16:16

tegnap a vállalkozói inkubátorházban léptünk fel. hideg volt, ám remek akusztika. köszönhető a magas tetőnek meg a kőpadlónak.

aztán próbáltunk. némi súrlódással, nézeteltéréssel, feszültséggel... na, legyünk már túl a szombati koncerten, aztán takaréklángra az egész kórusmuzsikát.

ma kitöltöttem a jelentkezést a komáromi nyári egyetem zeneképzésére. és alig várom már.

próba helyett teljes kudarc

  2010.05.08. 11:23

a fiam ballagott tegnap. de én minden vendégünk, ünneplő rokonunk szájába rágtam, este még próbára megyek szepsibe.

értettek a szóból, eltűntek tőlünk idejében.

megrövidítettem a ballagó nagyfiamat, az ünneplés hosszát is, meg hogy én nem koccintottam az egészségére, mert hát este még próba van szepsiben.

pontosan érkeztem. rajtam kívül egy embert találtam ott.

aztán, újabb negyedóra múlva összesen öten ácsorogtunk a suli előtt. a többieknek hűlt helyük.

pumpa föl, pedig nem vagyok kolerikus fajta. jó, menjen mindenki haza. 2 hét múlva fellépés, de a kórus háromnegyede nem vette a fáradságot, hogy jöjjön, vagy jelezze, nem tud jönni, tegyük át máskorra az egészet.

elmentünk. az egyik szopránomat hazaszállítottam, meghívott kávéra, én meg próbáltam lehiggadni...  ha maradok a suli előtt, minden későn jövőt ordítással fogadtam volna. ez se szokásom - de hát - aznap ballagott a fiam. esőben. 

jó volt a kávé, lassan nyugodtam, beszélgettünk. közben ketten kerestek telefonon. összeszámoltam: fél órával később 10-en lettek volna, az a kórus fele. kettőről tudtam, hogy dolgozik. a többi néma csend.

nem volt rózsás a hangulatom, még hazamenet se.

aztán meg belém tolatott egy balfasz, a sötétben, a szakadó esőben. pedig én álltam, vártam, hogy elmenjen mellettem.

ha most azt írom, hogy nincs kedvem az egészhez, hát ne csodálkozzon senki.

 

 

dalhétvége Ájban

  2010.05.04. 09:37

ha összegeznem kéne... hm...

volt először is egy jászói szabadtéri fellépés. kihangosítás nélkül. majd kiköptük a tüdőnket. előttünk ott csápoltak a romák, ricsajoztak, élvezkedtek. beéneklésnek nem volt rossz.

aztán a pénteki próba jó volt, a szombati is. az áji vízesések, a gyönyörű idő. a lassan de biztosan összeálló Muzsikus dal. a Zulejka kudarca.  a mozgalmas égi szekér. meg a flegma Sweetheart. és Katicának üzenték, hogy itt van Csaba fehér lovon. amiből csak a ló színe nem stimmelt.

én, őszintén szólva, kifáradtam, viszont rengeteget nevettem.

hatékonyság? talán kevésbé, mint máskor, mert nem is volt ott mindenki, Görcsösék és Tancerék hiányoztak. csapatépítés szempontjából jó volt, kellett.

 

 

röppróba

  2010.04.29. 23:01

igazán elnézést mindenkitől. bár egész napomat Szepsiben töltöttem, mégis rövidre kellett zárnom a próbát, és hétre haza kellett érnem.

asszem, kicsit meglepődött mindenki.

de most a lányomék színdarabja fontosabb volt, azért mégis a gyerekeim az első számú családom.

ti meg a második számú.

és holnaptól vasárnap délig együtt leszünk úgyis.

menjünk Ájba

  2010.04.25. 17:01

én igazából nem is akartam a pünkösdi koncert előtt kiutazásos hétvégi próbát (összpontosítás, gyengébbek kedvéért).  a kórustagok meg igen. hát akkor lesz, a jövő hét végén.

 

gond van a koncert körül, mert a karcagi vegyeskar visszamondta a meghívást. Csaba meg mérges volt, hogy nem mondtam azon nyomban, csak két nappal később. én valahogy azt hittem, Erikán keresztül, hivatalosan is értesítik erről a szervezőket, és úgyis megtudja. de úgy látszik, ott is vannak kultúrosok meg van kórus, és egyik a másikkal nemigen egyeztet.

mindegy. tény: le voltam cseszve. először a stúdióban, aztán meg a kórus előtt.

felhívtam Rimaszombatot. ők se tudnak jönni.  ahogy tudtam én azt előre. ha valakinek egyéves gyereke van, nem megy tőle ilyen messzire egy fellépés kedvéért.

tudtam, hogy így lesz. pedig állítólag én csak azt keresem, mit miért nem lehet. hát nem: csak én is voltam kisgyerekes anya, igaz, akkor még nem voltam karnagy. de ha lettem volna, én se megyek el fellépni szombat este Rimaszombatba.

látom előre: ezért is le leszek cseszve.

igazán nagyon kellemes dolog karnagynak lenni, mikor négy éven át nem engedik, hogy részt vegyen a szervezési dolgokban, aztán egyszerre meg hipp-hopp elvárják, hogy vegyen mindent a nyakába.

gazdagít

  2010.04.17. 12:26

A tegnapi próba:

Előzetesként egy kis hallelujázás Monikával meg Mártával. Aztán megjöttek, akik megjöttek, a szoprán és tenor gyérebben, az alt és basszus csaknem teljes számban. Majdnem sikerült összerakni teljesen a Muzsikus dalt. Majdnem sikerült összerakni a Sweetheartot. A dalhétvége meg csúszik egy hetet, ha mindenkinek megfelel a május első hétvégéje. Elválik.

Nekem jó érzésem volt a próbából.

És végül kaptam (vettem) egy kiló juhsajtot is. :-)

Amitől tudatosult bennem, hogy hála a kórusnak időnként igazi kincsekhez jutok. Zenei, gasztronómiai és mindenféle más kincsekhez. De elsősorban a barátság az, amivel már évek óta gazdagítanak engem azok, akik hűségesen járnak péntekenként.

muzsikus

  2010.04.09. 21:25

Én tudtam, én tudtam, hogy tetszeni fog a muzsikus dal. Olyan nekünk való kellemes kis nóta. Persze, ami macerás, azt még nem tanultuk, azt majd jövő héten, no de akkor is egész ment az eleje meg a vége. Meg a Sweetheart is jó lesz, amikor majd összeáll, hogy Laci miket improvizált bele, az valami fergeteges volt.  Köszi, jó volt ma veletek, annak ellenére, hogy meglehetősen kifacsart vagyok. :-) No most meg megnézem a honlapunkat, mert elég szégyen, hogy vagy 3 napja nem dugtam oda az orromat.

húsvét előtt

  2010.03.31. 09:16

ezen a héten nincs próba, majd csak a jövő pénteken.

ünnepek előtt vagyunk, ilyenkor mindenki ablakot most meg takarít meg süt.

meg a pokolba kívánja most a próbát.

ti is úgy vagytok vele, hogy előbb jön a megkönnyebbülés, hogy a héten nem kell menni, jaj de jó - aztán meg elkezd az egész hiányozni, az ének meg a társaság? karácsony előtt voltam hasonlóképp. akkor vagy két hétig szüneteltünk. aztán végre január lett, végre próba lett, és Olgi első kérdése az volt, ki a fenének jutott eszébe, hogy ne próbáljunk a két ünnep közt?

na így vagyok én ezzel most is. nem próbálunk. hálisten. legalább lesz idő gondosan kiválasztani az új Bartók-művet, átgondolni a Kodályt, megtervezni a tavaszi próbákat. na de mért hiányoztok már most, mikor a legközelebbi nem-próba időpontja a holnapután?

 

szia béni

  2010.03.26. 22:59

ígértem, hogy lesz napló a kórusról. aztán a karnagyi kalandok nevezetű cuccom inkább összefoglalóra sikeredett (életszeletkék menüpont alatt). nem is tudjátok, milyen nehéz naplót írni rólatok, a kórusról. azon túl, hogy nem vagyok álhatatos, tehát időnként sokáig nem jut eszembe írni, nehezíti a dolgokat az is, hogy nagyon fontosak vagytok számomra. annyira, hogy leírhatatlan.

de azért megpróbálom, bár lehet, hogy feljegyzéseim időnként kimerülnek majd a : "mai próba elég vacak volt, semmi említésre méltó nem történt" - stílusú megjegyzésekben.

tehát kezdem azzal, mi volt tegnap. átlagos próba. némi nem túl költői angol szöveg az új dalban (Good night sweetheart), és a basszus, mely a zenés szex alapja, azaz a mű támasztéka. ők kis híján megtanulták, a szoprán félig, a másik két szólamra nem jutott energia, nem is volt ott mindenki, ráadásul meg kellett ünnepelni Petike negyedszázadát is. na, remélem, a sulit azért becsuktátok magatok után. 

 

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
szövegek a neten
 
barangolás a hálón
 
EB fesztivál 2009
 
cikk-cakk
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!