mert a virágoknak már elapadtak a könnyeik és a bolyongás a szürke sztereotip panelházak közt véget nem érő és fejünk fölött röpdös a szeretetlenség keselyűje és a remény lámpácskái is alig pislákolnak
láttam a fákat meggörnyedni és meghajolni a füveket meg téged is láttalak a villámlásban az arcodon narancssárga fény csapott át és az érzések megperzselődtek és láttam a vizeket vadul fellázadni láttam kiégni a parazsat és azt is láttam ahogy szeretkezett az első emberpár minden indulat vagy érzelem nélkül és láttam lecsukódó álmos gyerekszemeket és láttam gyilkoló felnőtt tekinteteket láttam a megváltás gyönyörűséges kínjait és a megváltottság kínos gyönyörűségét láttam a láthatatlan embert a fejnélküli lovast a lőcsei fehér asszonyt meg a világvégén fejest ugró emberek tömegét láttam a lélekharangok szomorúságát láttam a csecsemők örömteljes ordítását láttalak megjelenni esőben szélben viharban villámlásban láttalak megjelenni harmatban fényben napban szivárványban igen téged is láttalak
csak álltál az út végén és tárt karokkal vártad a kimondhatatlant
Esti félhomály
1988
2010.03.28. 14:47
Sötét van kint és sötét van bent. Sötét van mindenütt. Egyetlen gyertya pislákol. Két szempár fonódik egymásba, két kéz nyúlik egymás felé. Két lélek vágyakozik egymás után. Egyetlen gyertya pislákol. A kezek lassan előrenyúlnak. A vágy erős, majdnem leküzdhetetlen. Két test simul egymáshoz. Egyetlen gyertya pislákol. A levegő felmelegszik a halvány suttogásoktól. A szemek egymásban tükröződnek. A testekben szétárad a fény. Sötét van mindenütt. Egyetlen gyertya pislákol.