Kozsár Zsuzsanna - Új Szó, 2007.augusztus 22. 2009.07.18. 14:04
Az úgy volt, hogy először szép kerek csípések jelentek meg a lábamon. Szúnyogra gyanakodtam, de mivel másnap ki se mozdultam a számítógép mellől, ellenben a csípésekből még több lett mindkét lábamon, és némelyik már elkezdett hólyagosodni, felütötte bennem a fejét a gyanú, hogy netán bárányhimlő.
Pont úgy nézett ki, ahogy a nagykönyvben meg van írva, láz ugyan semmi, de hát tudhatni, hogy reagál egy felnőtt a gyerekbetegségre? Szeretem széles ívben elkerülni az orvosokat, de ennek azért a végére akartam járni, hátha nem mehetek emberek közé hetekig. Hát beálltam a körzeti orvosnál a sorba, de épp szabadságolt, így a helyettesítő orvoshoz jutottam be úgy másfél óra múltán, azzal a szerény mondattal, hogy: asszem bárányhimlős vagyok. Orvosom végignézte a lábamat, bokától combközépig, és azt mondta, bizony meglehet, menjek el a bőrgyógyászatra. Felcaplattam a hetedikre, ahol különböző, dermato-kezdetű, nagyon hosszú és nagyon bonyolult szakszavak függtek az ajtón, és reméltem, jó helyen járok. Megkérdezni nem volt kitől, a többi várakozó éppoly tanácstalan volt, akár én. De aztán kirobogott egy orvos, aki megerősített választásom helyességében, így megnyugodva ültem le, hogy várjak egy újabb órát, míg sorra kerülök, és azon izgultam, még ebédszünet előtt bejussak a nagyfehér színe elé. Ez sikerült is, a vizsgálat is gyorsan folyt, mert ugyan már, dehogy van bárányhimlőm, ha se a hajamban, se a felsőtestemen nincs egyetlen kiütés sem. Hogy mim van, az nem derült ki, ellenben kaptam viszketés elleni bogyót, és berendeltek három hét múlva vérvételre. A doki végül még elém tett egy tubus korpásodás elleni sampont, és megkérdezte, nem akarom-e száz koronáért megvenni. Köszönettel visszautasítottam az ajánlatot. A gyógyszertárban épp ismerősöm volt szolgálatban. Míg a kiütés elleni krémemet keverte, véleményezte nemcsak a furcsa pöttyeimet, hanem a dokit és a vizsgálatot is, ebben a kórházban ismerik egymást az emberek. Kicsit flúgos doki, nem kell komolyan venni. Vérvétel három hét múlva? Biztos akkor van szüksége újabb pontokat szerezni. Sampont kínált? Hát van úgy, hogy a mintatermékeket, amiket ingyen kapunk kozmetikai cégektől, valaki megvételre kínálja. Mindenki úgy él, ahogy tud, hiába. A kellemesen eltöltött délelőtt után már csak az az aprócska gondom van, hogy most sem tudom, mi a bajom. Viszont nyugodtan mehetek emberek közé. Megyek is, és veszek magamnak egy... korpásodás elleni sampont.