mert a virágoknak már elapadtak a könnyeik és a bolyongás a szürke sztereotip panelházak közt véget nem érő és fejünk fölött röpdös a szeretetlenség keselyűje és a remény lámpácskái is alig pislákolnak
az ember nem teremtetett fájdalomra
mert a véres hús illata még ott van orrunkban és az égig meredező drótkerítések talán fenyegetőek és becsapódnak az irigység bombái
az ember nem teremtetett gyűlöletre
mert a fák hajtásai is szürkék és porosak és a madarak siratóéneket énekelnek és a hegyek mögül előbukkan őseink csontváza
az ember nem teremtetett reménytelenségre
Opus 2.
mert a napfényben táncolnak az apró virágok szirmai és az utcai lámpák integetnek és összevissza hadonásznak és a levegő teli van boldogság-illattal
az ember örömre teremtetett
mert a fülemüle halk altatódalt énekel és az anya megtörli lázas gyermeke homlokát és a gyöngédség ott bujkál a szemek mélyén
az ember szeretetre teremtetett
mert mindenütt kidugja orrát a földből az új élet és vándorútra indul a hajnali szellő és az önzetlenség harmata hull fejünkre és felujjongnak a feltámadás harangjai
AJÁNLOM AZ OLDALT
