Miben segíthetek, bácsi kérem?, kérdezem szolídan-szelíden, feledve a harmincöt évemet, elképzelve, hogy gimnazista vagyok még, aki életében először udvarias férfival találkozik. Hát azóta se sűrűn, meg kell hagyni.

Tudja, vettem tegnap egy videót, mondja szégyenlősen a bácsi, mintha valami gyengeségen kapnám rajta, valamin, ami nem méltó hozzá, de hát ugye lépést kell tartani a világgal. Szeretném most kipróbálni, hát kölcsönöznék egy James Bond-filmet. Az eladó szerint ott van hátul a polcon, akkorák a betűk rajta, hogy egyedül is megtalálja, tata. Keresgélem, keresgélem, de mind olyan egyformák. És hiába integetek a pult felé, nem jön ide senki, pedig négyen ácsorognak ott dologtalanul.

Felnézek a polc tetejére, a romantikus szerelmi ponyvához navigálták a bácsit, ezért továbbmegyünk, elsuhanva a pornókazetták mellett az akciófilmek felé. Három film akad, mindhármat előrángatom, felolvasom a címüket, és hogy milyen hosszúak. A bácsi tétovázik, aztán a legkevésbé hivalkodó fedelűt rakja be a kosárba.

És mondja, kedveském, hogy kell azt a masinát használni? Mert mikor kérdeztem azoktól a pultosoktól, azt mondták, olvasni csak tud, öregem, nézze meg a használati utasítást. Elmagyarázom a csatornabeállítást, a kazettabetételt, a tekerést és megállítást. Nem túl gyors tempóban, hogy ne kelljen később félreértéseket tisztázni, csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen… már úgyis elkéstem, mindegy. A bácsi bólogat, reszkető kézzel írja fel egy akkurátus jegyzetfüzetbe a számára fontosakat, fizet a röhögőknél, aztán együtt megyünk a kijárat felé. Az isten megáldja, kedveském, búcsúzik stílusához hűen, és érzem, ahogy szemével kísér, amíg be nem fordulok a sarkon.