Meseirodalmunk fája
Zsigmond Andrea - Korunk, 2002 2009.07.14. 08:52

"Az utóbbi időben több, a szlovákiai magyar irodalmat szemléző, összefoglaló jellegű kötet jelent meg, Görömbei András, Tóth László, Bodnár Gyula, Filep Tamás Gusztáv, majd Szeberényi Zoltán kötetei megpróbálják átfogni a térség utóbbi évtizedekbeli magyar irodalmának egészét. Kozsár Zsuzsanna könyve szűkebb körre, a gyermekoridalomra fókuszál. Egész pontosan arra tesz ígéretet alcímével, hogy a 20. század utolsó évtizedének szlovákiai magyar prózai mesetermését bemutassa.
Kozsár szövegeinek hangneme közvetlen, játékos. Az elemzett huszonhét meséskönyvet elhelyezi egy képzeletbeli, a kötetben rajz formájában megjelenített fán, melyen a gyümölcsök helyét a gyermekkönyvek töltik be.
A címbeli "mesefa" metaforát a bevezető fejezetben a képszerűség, játékosság forrásaként működteti. "A mesefa eme északi ága valamicskét vastagodott már a közelmúltban, de még mindig van mit behoznia. Kevés rajta a gyümölcs, kalandregényeket, történelmi regényeket, fantasztikus regényeket, lányregényeket nem érlel." Más ágakról ezt írja: "A fa vékonyabb, keletre néző ága a reflexív, vallomásos próza ága. Gyümölcseihez a legegyszerűbb létrát használni, vagyis felnőtt közvetítést." Kozsár ezzel a módszerrel újra aktivizálja a magyar köznyelv megkopott fa-metaforikáját. Nem tudom megállni, hogy a következő, enyhén bizarr passzust ne idézzem: "Mesefácskánk nem túl terebélyes még. Bár gyökerei a mélybe nyúlnak, az egyetemes és magyar mesehagyományokhoz, termőföldje nem elég gazdag ásványi sókban és tápanyagban (erkölcsi és anyagi elismerés, kritikai és sajtóvisszhang), hogy nagyobb, a körülményeknek jobban ellenálló fává nője ki magát. Sok-sok gondozást igényel, s ehhez szükséges, hogy megváltozzék a kertészkedők (olvasók, írótársak, kritikusok) hozzáállása. Hogy eltűnjék végre a meseirodalom elől a "csak" szócska. Hogy ne illessük az alkotásokat "nem komoly dolog" meghatározással. Ne feledjük: ha a gyermek nem szokik rá a rendszeres mesegyümölcs-fogyasztásra, felnőtt korára sem válik értő olvasóvá. Inkább végignézi majd az éppen aktuális, tálcán kínált, szeletelt és meghámozott brazil szappanoperát."
Ez szerintem csúcs. Ahogyan a Kozsár-szöveg az inaktív metaforák verhetetlen felélesztője elképzeltté teszi a hámozott, szeletelt szappant, amibe, pfuj, bele kell harapnunk. Meggyőzött. Ezt tényleg senki sem kívánhatja magának."
|